X. Katolikus Egyetemi Bál Sopronban

X. Katolikus Egyetemi Bál Sopronban

Immáron tizedik alkalommal tartottak Katolikus Egyetemi Bált Sopronban, a Szent Pál Katolikus Szakkollégium, illetve az Egyetemi Lelkészség szervezésében

A kollégium diákbizottságának nevében Kelemen László köszöntötte a vendégeket, majd felkérte Dr. Veres András megyéspüspök urat, a bál fővédnökét, hogy ossza meg gondolatait a jelenlévőkkel. A bált a kollégium lakói nyitották meg táncukkal, melynek koreográfiáját Lekszikov Dóra óvodapedagógus hallgató tanította be.

A közös imát követően a Tercia Hubertus étterem által felszolgált bőséges vacsorából meríthettek erőt a résztvevők a hajnalig tartó tánchoz, melyhez a talpalávalót a keszthelyi Silver Band szolgáltatta.

A jelenlegi kollégisták mellett szép számmal megjelentek egykori lakók, öregdiákok is, így téve még meghittebbé az eseményt. A hajnali záráskor fáradtan, de boldogan állapíthatták meg a résztvevők, hogy legkésőbb jövőre, ugyanitt találkoznak.