Keresztútjárás

Keresztútjárás

2022. március 23-án este a Szent Pál Katolikus Szakkollégium hallgatói Kovács Gergő Vilmos egyetemi lelkész vezetésével keresztutat jártak a Soproni Egyetem Botanikus kertjében. A szertaráson részt vett az egyetem több oktatója és dolgozója is.

A helyszín kiválasztása eltért a megszokottól, hiszen a keresztútjárást általában a templom belső terében vagy annak közelében bonyolítják le. A botanikus kert csodálatos, minden évszakban más arcát mutatja, területét sétányok és tanösvények hálózzák be. Itt található az egyetemi campus központja. Napközben pezseg a diákélet. Ezen az esti órán azonban csend telepedett az oktatókertre, a fáklyafény pedig különleges hangulatot árasztott. Szép élmény volt imádságos lélekkel, közösségben bejárni azokat a helyeket, ahol a hallgatók megszerzik a tudást, ahol az érdemi oktatómunka zajlik.

Az egyes stációknál a szakkollégisták rövid elmélkedéseket olvastak fel. Krisztus szenvedéstörténetét szemlélve az egyetemi élet kihívásait idéztük fel. Lélekben hordoztuk azokat is, akik a háború sújtotta területen nélkülöznek, gyászolnak, válnak otthontalanná ezekben a napokban.